Magyar Falu Program

Gyülekezetünk rövid története

A Pilisszántói Hetednapi Adventista Gyülekezet 1940 óta van jelen a településen. A gyülekezet története 1925-ben, Pilisvörösváron kezdődött, ahol Parraghy György rőfös kereskedő házában gyűltek össze a hittestvérek szombatról szombatra.

Első pilisszántói adventistaként Kubovics József csatlakozott az egyházhoz 1928-ban, őt Kosztolánszky Mártonné követte. Ekkor még az óbudai „C” gyülekezethez tartoztak a pilisszántóiak. 1940-ben már 35 tagja volt a helyi gyülekezetnek, 1946-ban 49 tagot számlált a gyülekezet. A második világháború után lett a Pilisszántói Gyülekezet a kezdő lelkipásztorok gyakorló helye, mert a Pilisszántóiak minden fiatal lelkipásztort szerettek, segítettek. A mai gyülekezet Bem József u. 4. szám alatti épületét - mint lakóházat - 1957-ben vásárolta az egyház, és a helyi gyülekezet azóta is itt működik. A Bibliát, Isten ihletett szavát a keresztény hit és gyakorlat egyetlen mértékének tartjuk (2Tim. 3,16). Hisszük, hogy Isten törvénye, a Tízparancsolat, az egész emberiségre érvényes és változhatatlan (Mát. 5,17-18). Várjuk Jézus Krisztus közeli, második eljövetelét, az Ő ígérete szerint (Ján. 14,3). Küldetésünknek tekintjük Krisztusnak, az egész világra vonatkozó, nagy misszióparancsát: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig (Mát. 28,18-20).”

„Ez az alapja a szentek állhatatosságának, akik megtartják Isten parancsolatait és a Jézusban való hitet.” (Jel. 14:12)

Free Joomla! template by L.THEME