A Pilis vagy Pilis hegység (gyakran hibásan: Pilis-hegység) röghegység a Duna jobb partján,
Budapest és Esztergom között. A Dunántúli-középhegység legkeletibb tagja. Nem magas,
de természeti szépségei miatt sokan felkeresik. Fő csúcsa a Pilis (756 m).
A Pilis hegységet a Két-bükkfa-nyereg és a Szentléleki-patak völgye választja el a Visegrádi-hegységtől,
amelyet a köznyelvben – helytelenül – általában szintén a Pilis hegység részének tartanak,
pedig geológiailag már az Északi-középhegységhez tartozik.

A Pilis hegység szláv eredetű nevét legmagasabb csúcsáról, a Pilis hegyről kapta,
eredetileg kopasz hegytetőt jelent, és összefügg a tonzúra jelentésű régi magyar pilis szóval.

600 méter feletti csúcsai

Pilis vagy Pilis-tető (756 m, a Dunántúli-középhegység legmagasabb csúcsa)
Nagy-Bodzás-hegy (717 m)
Nagy-Szoplák (710 m)
Kis-Szoplák (686 m)
Vaskapu-hegy (651 és 645 m – nem azonos az esztergomi Vaskapuval)
Az itt felsorolt csúcsok lényegében egy tömbben, a Pilis sasbércén helyezkednek el.

Nevezetesebb csúcsok még a Kevélyek és a sziklamászó gyakorlóterepéről ismert Oszoly.

Jelentősebb barlangok:

Ajándék-barlang, Pilisszentlélek
Leány–Legény–Ariadne-barlangrendszer, Pilisszentlélek
Mackó-barlang, Csobánka
Macska-barlang, Csobánka
Papp Ferenc-barlang, Pilisborosjenő
Pilisszántói-kőfülke, Pilisszántó
Sátorkőpusztai-barlang, Esztergom
Szent Özséb-barlang, Pilisszentkereszt
Szopláki-ördöglyuk, Pilisszentkereszt
Vacska–Rejtekút-barlangrendszer, Pilisszentlélek
Ziribári-barlang, Pilisszántó

Növényzete: Zonális erdőtársulásai a cseres-kocsánytalan tölgyesek (Quercetum petraeae-cerris),
a gyertyános-tölgyesek (Carici pilosae-Carpinetum) és a bükkösök (Fagio medio-europaeum, kevés).
Jellemző erdőtársulása a mészkedvelő tölgyes (Orno–Quercetum pubescenti-cerris). A régibb korok
erdőirtásainak eredményeként jelentős területet borítanak karsztbokorerdők. A meleg, déli lejtőkön
dolomit sziklagyepek (nyílt dolomit sziklagyep — Festucetum pallentis - és zárt dolomit sziklagyepek — Brometum Pannonici),
valamint dolomit lejtősztyeppek alakultak ki; a hűvösebb északi lejtőkre a hársas törmeléklejtő-erdők (Mercuriali–Tilietum)
és az elegyes karszterdők (Fago–Ornetum) jellemzőek.